Bemutatkozás

Az én szemléletem szerint a legfontosabb a harmónia. Elsősorban a test önmagán belüli és a lélekkel való harmóniája, amit nem lehet centiméterrel mérni. Számomra mindig az a döntő, hogy miként fogja jól érezni magát a páciens. Lehetséges például egy reális kockázattal – amely egy fogorvosi kockázattal azonos mértékű – javítani a külsőnkön, amin egyébként se sporttal, se diétával nem tudtunk.

Szerencsére mára elérkeztünk abba a korba, hogy jobbá tehetjük a közérzetünket azzal is, ha egy picit megigazítjuk az arcunkat. Én ezt egy pozitív, lélekemelő dolognak tartom. Nem az a lényeg milyen extrém dolgokat mutatnak a médiában, hanem az a sok százezer nő, aki például a szülés után visszakaphatja a szép testét vagy akinek sose adatott meg, hogy szép alakja legyen és így megkaphatja.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem tanulmányaimat, ahol 1986-ban Általános Orvosi diplomámat szereztem. Ezt követően 1991-ben sebészetből, 1995-ben plasztikai sebészetből, majd 1999-ben klinikai onkológiából tettem szakvizsgát.

25+

év tapasztalat

500+

elégedett páciens évente

1000+

órányi sikeres plasztikai műtét évente

Plasztikai műtét művészi szinten
Dr. Révész Zsolt specialitása

Több évtizedes szakmai munkám során a mell, az arc és a kombinált műtétek lettek a specialitásaim. Kombinált műtét például, amikor egy terhesség során megereszkedik a mell és has is, hiszen a szövetek ugyanolyanok. Ha mindkettőt egyszerre megigazítjuk, akkor a ”kétszer kettő egyenlő=öt” effektus áll be. Ez nem csak egyszerűen a két probléma megoldása. A végeredmény ugyanis több ennél, hiszen ezek a beavatkozások erősítik egymást, amelynek köszönhetően sokkal szebb lesz az összhatás. A kombinált beavatkozás után, tehát strandon nem azt mondják, hogy szép a melle vagy szép a hasa, hanem hogy, milyen szép és csinos a nő, egészében.

Ehhez a komplex eredményhez kapcsolódik az arc kérdése is. Egy 35-40 éves kor feletti csinos, vékony, nem dohányzó, sportoló nőnek az arcán is már óhatatlanul bekövetkeznek bizonyos változások, akármilyen egészségesen éli a mindennapjait. Ez az egész összhatásra kihat, hiszen az arc döntő abban, hogy az ember jól érzi magát a bőrében vagy sem. Aki elégedett önmagával és a környezetével, annak a belső kisugárzása is egész más lesz.

Azt szokták mondani, hogy az igazi szépség a belülről, a lélekből fakad. Ez igaz, de ma már ezen is, ha csak finoman is, tud javítani a plasztikai sebészet. Ugyanis a beavatkozás a legtöbb esetben lelkiállapotra is hatással van. Ma már a nők jó részénél a plasztikai sebészeti beavatkozás ugyanolyan természetes, mint az, hogy valaki rendszeresen elmegy fogászatra.

Szakmai funkciók

DPC kórház – Plasztikai és égéssebészeti osztály, osztályvezető főorvos

EBOPRAS – Európai Plasztikai Sebészeti Szakvizsga Bizottsági tag

UEMS – Nemzeti plasztikai sebészeti delegátus

Plasztikai és Égéssebészeti Szakcsoport  – korábbi titkára

I.- III. International Forum on Plastic Surgery – Bizottság Elnöke

Tovább Videó megtekintése Páciensünk a mellnagyobbító plasztikai beavatkozásról "A műtét után amikor felkeltem örömömben sírtam, hiszen egy régi álmom valósult meg...Végig nagyon kedvesek voltak velem, bármikor amikor megnyomtam nővérhívót rögtön jöttök és segítettek mindenben." Tovább Videó megtekintése Mellplastzikai műtét
páciensünk szemével
"...és akkor boldogan besétáltam a műtőbe és mielőtt elaltattak a Doktor úr biztatott, hogy minden rendben lesz, nem fog fájni. Emellett a nővérek is nagyon kedvesek és segítőkészek volt."
Tovább Videó megtekintése Révész Plasztika
a kulisszák mögött
Azoknak, akik plasztikai sebészt keresnek…Azoknak, akik szeretnék, hogy 1 perc erejéig betekintést adjunk a Révész Plasztika kulisszái mögé.

Rólunk mondták

Kapcsolat

További információkért kérem, vegye fel velem a kapcsolatot az űrlap segítségével, vagy az alábbi elérhetőségeken.

    Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat.

    Kövessen minket a közösségi
    médiában!

    facebook.com/

    reveszplasztika

    instagram.com/

    zsolt.revesz.dr