Mellplasztika - Mellkisebbítés

 

A túl nagyméretű mell okozta problémák korrigálása összetett. Hiszen itt nem csupán arról van szó, hogy kisebbíteni kell a meglévő mellet, de a mirigyállomány és a felesleges bőr helyreállítása is feladat. A nagyméretű mell gyakrabban válhat lógóssá, viszont amikor már lóg, nem feszes, ilyenkor nem elegendő a mellfelvarrás. A mellkisebbítés során szükség van az emlő állományának részleges eltávolítására is. A megnyúlt bőr eltávolítása mellett a mell úgymond felesleges mirigyállományát is csökkentjük.

Mellkisebítés menete

Konzultáció: Legalább két konzultáció a javasolt. Az első konzultáció magában foglalja a páciens kívánságainak, igényeinek megismerését, gondos, alapos vizsgálatot, a plasztikai lehetőségek megbeszélését. A két konzultáció között a páciensnek van ideje átgondolni lehetőségeit „aludni rá”. A második konzultáción már a lehetőségek ismeretében születik meg a közös döntés, a kívánt cél elérése érdekében.
A műtét időtartama: 2-3 óra
Kórházban tartózkodás: 1 éjszaka
Gyógyulás: 10-14 hét, a varratszedés általában a 14. héten történik.
Kontrollok: igény szerint, szükség szerint. A kontrollok minden esetben DÍJMENTESEK

 

Dr. Révész Zsolt

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem tanulmányaimat, itt kaptam meg 1986-ban Általános Orvosi diplomámat. 1991-ben sebészetből, 1995-ben plasztikai sebészetből, majd 1999-ben Klinikai onkológiából szereztem szakvizsgát. Az egyetemen már elég korán körvonalazódott bennem, hogy a plasztikai sebészet iránt érdeklődöm komolyabban.Testünk, az emberi szervezet csodálatos. Mindig megújuló, változásra, regenerálódásra és hatalmas csodákra képes. A tudomány és a technika fejlődése adta nekünk, orvosoknak a kezünkbe a tudást és a lehetőséget, hogy a testen alakíthassunk, változtathassunk.

Szakmai, Tudományos Önéletrajz